Welcome to the Jungle

749 Revű hirdetés + INGYEN
A Moto-Jungle Kft. „Minden 10.” akciója azt foglalja magában, hogy minden tizedik megrendelő motorján elengedjük a munkadíjat. Egészen pontosan annak a munkának a díja ingyenes, amelyet a Jungle műhelyében végzünk el. Ennek értelmében ki kell fizetni a beszerzett alkatrészek, a fényezés, az üléskárpitozás és minden olyan munka árát, amelyeket mi is úgy készíttetünk el. Tehát csak a magunk munkája ingyenes! Egy-egy motoron ez így is több százezer forint megtakarítást jelent amegrendelőnek. A megrendelő csak akkor tudja meg pontosan hányadik a sorban, esetleg ő-e a tizedik, amikor a motorja elkészült és a fizetésre kerül sor. Ez azért szükséges, mert tartunk attól, hogy akadhat olyan megrendelő, aki megtudván, neki ingyen dolgozunk, toronyórát is faragtatna velünk a motorjára. A hitelesség érdekében minden megrendelőt megkérünk, írjon alá egy nyilatkozatot arról, hogy hányadik volt a megrendelői sorban. Minden egyes ilyen nyilatkozat megszületésének tényét az aktuális sorszámmal megjelenítjük itt a facebook-on és a honlapunkon. Hívj akár most! Lehet, hogy kilencen már bejelentkeztek. Mint ahogy az is lehet, hogy tíz perc múlva már csak tizenegyedik leszel.

Szeretem az egyedi és igényes dolgokat, a minőséget.

Ebből a szeretetből született meg műhelyem a Moto-Jungle ahol célom, olyan motorkerékpárok építése, amelyek abszolút egyediségükkel és magas minőségükkel szereznek elismerést az ügyfelek körében.

A motor stílusa nem akadály.
Lehet cafe racer, cruiser, chopper, hot-rod szerű vagy éppen ret-rod.

A motorozás már önmagában is egy vagány dolognak számít.

Ha szeretnéd ezt a vagányságot tovább fokozni azzal, hogy a géped egy teljesen egyedi darab, magas szintű műszaki megoldásokkal és káprázatos fényezéssel vagy éppen – a stílus kedvéért – fényezés nélkül, akkor jó helyen jársz.

ikonok-1

Ha van elképzelésed a meglévő motoroddal kapcsolatban, mi megvalósítjuk

Ajánlatot Kérek

ikonok-2

Ha csak a motorod van meg és csak azt tudod, hogy valami egyedit szeretnél belőle, mi segítünk az átalakítás megtervezésében és el is készítjük Neked.

Ajánlatot Kérek

ikonok-3

Ha csak a vágy van meg benned egy egyedi gépre, mi beszerezzük a donor motort, igényeid szerint megtervezzük az átalakításokat és elkészítjük a kívánt motort.

Ajánlatot Kérek

Elkészült gépek:

Kattintásra galéria nyílik

BMW K100

CAFÉ RACER

Eladó gépek:

Kattintásra galéria nyílik

Suzuki SV 650

Évjárat: 2005
Henerűrtartalom: 645ccm
Teljesítmény: 53kW

Irányár: 1.750.000,-Ft

Ducati 749

Évjárat: 2004
Henerűrtartalom: 648ccm
Teljesítmény: 76kW

Irányár: 2.400.000,-Ft

Építés alatt:

Kattintásra galéria nyílik

Tervezett gépek:

Kattintásra galéria nyílik

TERVEK

Kapcsolat

Cím: 1183 Budapest, Attila u. 14.
Telefon: +36 30 219 62 51
E-mail: info@moto-jungle.hu




A Jungle hangjai

A motorozás velejárója a minőségi zene. Íme egy kis ízelítő azon zeneszámokból, amelyek a műhelyben szólnak, miközben a motor készül.